A Dorcas Segélyszervezet - Magyarország Közhasznú Alapítvány egy keresztyén értékeket valló ökumenikus segélyszervezet. A hollandiai Dorcas Aid International magyarországi partnere. A Dorcas története 1980-ban kezdődött Hollandiában, amikor egy kis támogatói csoport Dirk-Jan Groot vezetésével segélyakciókat kezdett szervezni az egykori kommunista országokban hitük miatt bebörtönzöttek megsegítésére. Magyarországon 1991-ben jelent meg. Jelentős szerepet kapott a rendszerváltás követő társadalmi és szociális feszültségek enyhítésében. Ma, több mint harminc évvel az alapítás után a Dorcas egy nemzetközi segélyszervezetként működik, amely több mint húsz országban - köztük Magyarországon is - jelen van és támogatói segítségével csaknem 100 projektet működtet.
A Dorcas Segélyszervezet egy keresztyén értékeket valló fejlesztési és segélyszervezet, melynek célja: nemre, vallásra, bőrszínre, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül segíteni a szegényeken és elesetteken (Mt. 25.31-46). Teszi mindezt úgy, hogy fejlesztésekkel, szociális segélyekkel hozzájárul az önálló, emberhez méltó életvitel kialakításához. Tevékenységeit helyi partnerek bevonásával végzi.
A Dorcas három területen nyújt segítséget:
- Sürgősségi segélyt nyújt háború és katasztrófasújtott vidékeken
- A szociális segélyt nyújt nagycsaládok, öregek, fogyatékkal élők és olyan rászorulók számára
- A Dorcas lehetőségei szerint fejlesztési, szerkezeti segélyterveket is támogat, melyek a társadalom peremére szoruló egyének és családok életkörülményeinek és életszínvonalának javítását célozzák meg.
Logónkról
A Dorcas Segélyszervezet a hollandiai Keresztyén Alapítvány A Lelkiismereti Okokból Üldözöttek Megsegítésére (Christian Foundation for Aid to Persecuted Conscience, CSHG) utódszervezete. Logónk elemei utalnak az elődszervezetünk tevékenységére. Az előtérben található doboz a természetbeni adományokra utal, a háttérben található kék vonalak korábban a börtönök rácsainak szimbólumai voltak, ma a gazdagság és a luxus mögött megbúvó szegénységet jelképezik.
1992. óta az alapítvány mûködteti a Dorcas Konferencia Központ és Kempinget, mely otthont ad különbözõ világi és keresztény képzéseknek, találkozóknak, konferenciáknak és egyben olcsó, kényelmes szállást nyújt turisták részére. A kemping bevételeit segélyezési tevékenységeinkre fordítjuk.
Magyarországi Dorcas Központ - Debrecen Erdõspuszta
A Debrecentől 6 km-re keletre fekvő Erdőspuszták déli részén, közvetlenül a Vekeri-tó mellett található pihenőhely az első olyan jellegű hely a régióban, amely szép erdős környezete révén egyidőben teszi lehetővé a pihenést és különböző alkalmak szervezését a fiatalok és az idősebbek számára egyaránt.
A "kálvinista Róma" Kelet-Magyarország legnagyobb városa, ezenkívül az ország egyik fontos kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja. Egész évben sokszínű programokkal várja látogatóit, gazdag történelmi és kulturális múltjából adódóan számtalan látnivaló található a "civisvásosban". Ezen hírességek kutatása után a város zajától távol kiváló lehetőséget biztosítunk a fáradalmak kipihenésére, a gondtalan kikapcsolódásra.
Felszerelt, több, mint 100 ember befogadására alkalmas konferencia termünk kitűnő szolgálata lehet, úgy céges összejöveteleknek, mint nagycsaládos, esküvői rendezvényeknek. A tökéletes prezentációhoz, családi fotóalbumhoz nagy segítséget nyújt az integrált projektorr és a hangosító egység, valamint a számítógépes háttér.
A kemping területén található 1,3 m mélységű fürdőmedencét vendégeink május és szeptember között illetve az időjárástól függően vehetik igénybe.
Vendégeink saját számítógépükkel korlátozás nélkül, ingyenesen csatlakozhatnak az Internethez, hogy a kikapcsolódásuk idején se kelljen lemondaniuk kedvenc oldalaik böngészéséről, illetve az elektronikus levelezésről. Akik nem hozzák magukkal az ehhez alkalmas gépüket, azok a recepción található számítógépeket használhatják.