
Sokan teszik fel a kérdést: hogyan és kiket segít a Dorcas Segélyszervezet? Ki is az igazán rászorult, és ki vagy mi dönti el? Országunk társadalmi és gazdasági krízise sajnos erkölcsi válsággal is párosul.
Három évvel ezelőtt hetente egy segélykérő levelet kaptunk Magyarország területéről, az idén már naponta többet is. A nagy távolságok miatt támogatásunkat helyi alapítványok vagy gyülekezetek közvetítésével juttatjuk el a nehéz helyzetbe kerültekhez. A Dorcas csak természetbeni adományokkal tud segíteni, melyek értéke 2011-ben megközelítette a 30 millió forintot, de eladósodottak számláiból vagy tartozásaiból nem tud átvállalni. A velünk együttműködő szervezetek, gyülekezetek és azok nőszövetségei alkalmanként jótékonysági vásárt és adományosztást tartanak. Ők tudják elérni azokat, akiknek alig jut ruházatra vagy gyógyszerre, mert hónapok óta már a számlákat sem tudják kiegyenlíteni. Az elmúlt évben is bútorokkal, villanyorgonákkal, ruhával, cipővel, háztartási cikkekkel és sok más egyébbel igyekeztünk enyhíteni egyének és közösségek súlyos gondjain. Országunk rég kicsi lett, de a szükségek megnőttek. Bízzuk a változtatást a vezetőinkre? Nélkülünk ők sem győzik. Figyeljünk jobban oda az önkéntesség évében nem csak a látható közösségre, hanem a falak közé zárt nyomorgókra is! Ha valaki rosszul öltözik az feltűnő, de ha valaki éhezik és otthon csak tengődik azt nem vesszük észre. Várjuk végre azt az igazi rendszerváltást, amikor a megfigyelés vagy annak tagadása helyett rá- és odafigyelés lesz. A szeretet figyel. Mi is igyekszünk odafigyelni azokra a közösségekre, gyülekezetekre, egyesületekre, amelyek a környezetükben élő rászorulók érdekében szívesen működnek együtt a Dorcas Segélyszervezettel és várjuk jelentkezésüket.
Szeretettel várunk kempingünkbe minden pihenni és kikapcsolódásra vágyó társaságot, gyülekezeti csoportot és kirándulót! (Web: www.dorcas.hu)